Filmkehely

Blogunkon filmes kritikákat, híreket, újdonságokat, élmény beszámolókat találhattok, naponta frissülő tartalommal! Elérhetőség: Filmkehely@gmail.com

Filmkehely a facebookon!

Vasember 3

2013.04.28. 16:02 :: G. Dániel

Ez a film... Hát hogy is mondjam? Csalódás volt. Arra számítottam, hogy eltérően az előző két részhez képest, nem rakják tele poénokkal, hanem kicsit drámaibbá teszik. Ez sajnos nem történt meg. Félre ne értsetek. A film jó. Szórakoztató, látványos. Csak nem azt hozta, amit vártam tőle. A trailer nagyon becsapós, amit ugyebár a forgalmazó állít össze, és ezáltal kicsit hamis képet mutattak vele. De lássuk a történetet:

A film elején megtudjuk, hogy Tony Stark 1991-ben találkozott egy nővel, aki megmutatott neki egy projektet a DNS manipulációról: el akarják érni, hogy az ember regenerálódni tudjon. Tehát minden sebe begyógyul, a levágott testrészek, pedig visszanőnek.

Ezután visszatérünk a jelenbe, és látjuk, hogy Aldrich Killian árulja ezt a hihetetlenül veszélyes szert amivel regenerálódik az ember teste. Ezt a szert már többeknek is beadták, akiknek így a várt hatásnak megfelelően begyógyulnak sebeik és ráadásul akkora hőt tudnak áramoltatni magukban, hogy meg tudnak olvasztani ezt-azt. Ám ezek az emberek természetesen rossz úton járnak, és Stark felveszi ellenük a küzdelmet. Nagyjából ennyi.

Volt pár utalás A Bosszúállókra, de nem vitték túlzásba. Ez nekem nagyon tetszett. Ami nagyon fontos, hogy, akik a képregényt is szeretik, (SZERINTEM) még jobban csalódni fognak Mandarint illetően. Aki nem tudná ő egy terrorista, és rettegésben tartja a világot.

Ami még nekem még sok volt az az, amikor Killian tüzet lövellt ki a torkán, mint egy sárkány. Ez mi?! De a film vége az tagadhatatlanul zseniális volt. Itt az utolsó ütközetre gondolok, ami kétségtelenül látványos és akciódús volt. Annyira szépen volt kidolgozva, hogy csak ámultam és bámultam.

Robert Downey Jr. még mindig halálian laza és poénos, a többi színész is ügyes volt. A látvány kifogástalan, de a 3D nem ad hozzá sokat az élményhez. Összességében azt mondom, hogy mindenképpen nézzétek meg, legalább egyszer!

Szólj hozzá!

Címkék: mozi blog.hu filmek filmkehely Vasember 3

Red 2

2013.04.24. 20:53 :: E. Bálint

Frank Moses (Bruce Willis) és társai megküzdenek egy tömegpusztító fegyver birtokosával, akihez Párizson, Londonon és Moszkván keresztül vezet az út. 

A folytatáshoz nem sok reményt fűzök. Az biztos, hogy augusztusban megnézem, mert az előző rész nagyon tetszett.

Szólj hozzá!

Címkék: blog.hu filmek előzetesek filmkehely

Thor: Sötét világ

2013.04.23. 16:18 :: E. Bálint

Ez az! Thor, novemberben ismét ellátogat a Földre!

Így igaz. A második részben Thor lejön a földre segítséget kérni tőlünk, emberektől (de legfőképp Natalie Portmantől), mert Asgard népe nem bír Malekith bosszúhadjáratával. 

Nemsokára Vasember 3 aztán Thor 2? Úgy tűnik ebben az évben nem lesz hiány a képregényfilmekből. Ráadásul már elindult a Bosszúállók 2 forgatása! Jó-jó, ez csak 2015-ben lesz aktuális... Még Amerika kapitány 2-t is forgatnak, de azért nem vagyok oda túlságosan.

Thor 2 premier: október 31.

Szólj hozzá!

Címkék: blog.hu előzetesek filmkehely

Nézz figyelmesen!

2013.04.15. 20:07 :: E. Bálint

Mindig is imádtam a bankrablós filmeket és, hogy ezt még varázslattal párosítják? Máris imádom! Ez egy... Ocean's eleven és A tökéletes trükk ötvözete! Zseniális. A szóban forgó film a Szemfényvesztők.

Jesse Eisenberg egy pimasz bűvészt játszik aki egy műsor alkalmából kirabol egy bankot, a pénzt pedig a közönségnek adja. Az FBI egyből a nyomukba ered, de semmit sem tudnak rábizonyítani, hiszen, hogy is juthatna egy ember 3 másodperc alatt Párizsba, Las Vegasból...? Természetesen a bankrablás még semmi. Egy nagy dobásra készülnek. Egyenlőre mást nem tudok, csak azt, hogy Én mindenképpen megnézem! 

Premier: Június 13.

Szólj hozzá!

Címkék: előzetes mozi blog.hu filmkehely

A hullám

2013.03.27. 17:45 :: E. Bálint

Amellett, hogy egy szuper film és félelmetes, ahogy magával ragad, úgy érzem egy nagyon fontos témát is feszeget, mégpedig azt, hogy eljuthat-e Németország oda, ahova a nácizmus idején.

A történet

A történet szerint Németországban egy teljesen átlagos gimnáziumban a projecthét alkalmából minden diák jelentkezik egy államformára, amit egy hozzá értő tanár részletesen bemutat. A film főszereplője Wegner tanár úr, aki az autokráciát dolgozza fel (autokrácia latinul egyeduralmat jelent). Az első órán szóba kerül, hogy a németek már túl sokat tudnak a diktatúráról, náluk többé nem fordulhat elő az, ami a második világháborúban lezajlott. A tanár úr másképp gondolja. Kitalálja, hogy az ő csoportja ezen a projecthéten diktatúrában fognak élni, és ő lesz a vezetőjük. A diákok csak akkor szólnak, ha megengedi nekik és ha beszélnek felállnak. Wegner lett a vezetőjük. Teljesen eggyé vált a csoport és akik eddig ellenségek voltak azok is megvédik egymást azoktól akik nem a csoport tagjai. A hét folyamán egyre komolyabban veszik ezt a gyerekek. Kitalálnak egy nevet maguknak: a hullám. Egy saját honlapot, myspace oldalt, logót csinálnak maguknak, még egy kézjelzésük is volt, ha netán nem ismernék fel egymást a fehér ingjük alapján, amelyet egész héten viselniük kellett.

Van egy bizonyos kocsmai beszélgetés, ahol két diák eszmecseréjét hallhatjuk. Ebben a pár mondatban levezetik a csoport lényegét, pedig akkor még meg sem alakult.
- Mi ellen lehet még manapság egyáltalán lázadni?

- Az emberek valami nagyszabású dologra várnak egy ötletre, és ha egyszer itt van mindenki részt vesz benne!

Ez nagyon fontos. Mindenki a részesévé akar válni.

A Hullám jó oldala

A hullámnak természetesen van jó oldala. Mindenki összefog, a legnagyobb ellenségek is megvédik egymást. Együtt sokkal többre képesek.

A hullám rossz oldala

A hullámnak valóban van jó oldala. Az elején. De amint elkezdenek túlzottan függni a csoporttól, úgy durvul el a helyzet. Először valaki előránt egy pisztolyt egy összetűzésnél, aztán megrongálják az épületeket, boltokat, éttermeket, még a rendőrautókra is ráfirkantják a hullám jelét. Egyik napról a másikra teleragasztják a várost a matricáikkal. Senki sem tudja biztosan, mik ezek a jelek, az újságokba is bekerülnek. Kezd elfajulni a csoport. Már nagyon sokan a tagjai és mindenki halálosan komolyan veszi a „vezetőjük” minden szavát. Wegner ezt nem viszi észre…

Az előzetes csak azt mutatja, hogy sokan ellenzik a csoport megalakulását, látják, hogy nem vezet jóhoz. Pedig a filmben csak két ember tudja az elejétől fogva, hogy ez nem lesz jó. Sokan, a végén sem jönnek rá. Még a tanári kar sem tesz ellene.

Ne higgyétek, hogy Wegner tanár úr ezt élvezi, és ő gonosz. Egyáltalán nem. Ő kedves ember, csak nem veszi észre az előjeleket. A csoport nem minden mozdulatát figyeli, így azt sem tudhatja, hogy rongálják a várost. Ráadásul még a tanárok sem hívják fel a figyelmét arra, hogy ez kezd elfajulni.

Teljesen jól bemutatja, hogy mi lesz a naiv, önbizalom hiányos, manipulálható társadalomból, főleg ha ezeknek az embereknek nincs miben hinniük. Érdemes rágódni ezen.

A film egyetlen hibája a magyar szinkron, de ezen természetesen lehet változtatni. Mindenképp más nyelven nézzétek (magyar felirattal, mert a fordítás remek).

Imádtam, ahogy kialakult a csoport, és amikor kezdett elfajulni a dolog, elborzasztott, miért nem veszik észre, hogy ez már nem helyes. Természetesen voltak, akik ellenálltak, de azokra leprásként tekintettek és kiutálták. Ahogy kezd terjeszkedni a Hullám, úgy durvul el a helyzet, egyre jobban függnek, Wegner tanár úrtól.

Megható, elgondolkoztató, tanulságos történet. Csak ajánlani tudom, nézzétek meg.

 

Egy jó film (főleg, egy ilyen megrendítő dráma) után mindig megnézem, vajon mások mit gondolnak erről? Szinte kötelességemnek érzem, hogy a megalapozatlan kritikákat kijavítsam, eloszlassam a homályt, hogy tényleg érthető legyen, miért olyan elgondolkoztató a film. Ezért arra gondoltam, hogy két gondolatot megcáfoljak, olyanokat, amik teljesen tönkretehetik a film hatását.

Kritika:

Emberek!

Ez a film azért ilyen, mert nem szabadott másmilyenre csinálni.

Igen, ha részt veszel egy mozgalomban, vagy egy közösségben, hogy nagyobb dolgokat formálhass, és felkelsz a TV elől, akkor biztos egyből vandál leszel és elszakadsz a valóságtól… Nem leszel rosszabb ember, mert kezdeni akarsz valamit a világgal. Teljesen lehetetlen, hogy megtörténjen, ami a filmben volt… Ez egy vicc!”

 


Szerintem a film talán legmegrendítőbb pillanata az volt, amikor tudatosult bennem a felirat, amit az elején felolvastak. „IGAZ történet alapján”.

 Nem tudom, hogy mennyi valóságalapja van a filmnek, de az biztos, hogy ha egy ilyen csoport megalakul, mint a hullám, abból nem sülhet ki jobb, mint ami a filmben történt.

Kritika:

„Sajnos helytelen a politikai mondandója. A rend mindig előrébb van, mint a káosz. Ez a német baloldalnak remélhetőleg az utolsó szenny filmje. Már-már szánalmas ez az erőltetett anti-gyűlölet kampány.”

 

 

Szerintem csodálatos az, hogy a németek beletörődtek a múltjukba.  Egyáltalán nem szánalmas, mert eszméletlen fontos, hogy egy ország elfogadja a történelmét és nagyon helyes, hogy ilyen sok német rendező foglalkozik ezzel.

A kritikák zöme erről szól, remélem, senki nem fogja félreérteni a film mondanivalóját. Nézzétek meg, érdemes. Rám óriási hatással volt.

Szólj hozzá!

Címkék: blog.hu ajánlott filmkehely A hullám

süti beállítások módosítása